Bedő Imre előadása a férfi és nő kérdésről a “Boronkayban”

 “Soha nem a férfi, hanem a férfi és a nő közösen tartották el a családot... Nekünk férfiaknak egész életünkben fő prioritásként kell megmutatnunk minden nap, minden egyes döntésünkkel, szavunkkal és a tetteinkkel, hogy a nő soha, soha nem lesz otthagyva, soha nem lesz átverve, kisemmizve, hogy mindig ott fogunk állni mellette… Ehhez szövetségre van szükség a férfi és a nő között.” 

             A Váci Közéleti Egyesület szervezésében 2025 október 13-án került sor Bedő Ime “Fiúk és férfiak, lányok és nők” című előadására 130 diák jelenlétében a Boronkay György Gimnázium és Technikum dísztermében. Az izgalmas, részben interaktív előadás résztvevőit Selmeci György, az egyesület elnöke köszöntötte. - Rendkívül fontos tisztán látni a férfivá és nővé válás, a párválasztás kérdésében, mert ma már nem egyértelmű, hogy miként válik a fiúból férfi, a lányból nő és hogyan lehet együtt boldogulni egy családnak – hangsúlyozta. - Ebben szeretnénk segíteni a felnőtt kor küszöbe felé tartó fiataloknak, hogy egy bölcs és okos embert, sikeres családapát és sikeres korábbi gazdasági szakembert hallgassanak a házasságról, a családalapításról, mert ez a legfontosabb téma – fogalmazta meg a rendezvény célját és megköszönte Fábián Gábor igazgatónak, hogy az iskola nevében lehetőséget adott erre a diákoknak. 



                  - Jó reggelt mindenkinek – köszöntötte a fiatalokat Bedő Imre. - Először pár szót mondanék magamról. Tegeződést ajánlok, nem azért, hogy bizalmaskodjunk, hanem az őszinteség és az oda-vissza kapcsolódás érdekében, ami elbírja a keményebb témákat is.

     -Erdélyben születtem - folytatta. - Ösztöndíjjal kezdtem az egyetemet Bukarestben, majd Budapesten az akkori Közgazdasági Egyetemen, a mai Corvinuson tanultam tovább. Az egyetemi évek alatt diákvezérként több társammal bekapcsolódtunk a politikába. Nagyon rafinált, régóta politizáló emberek között sikerült győzelemre vinnünk olyan dolgokat, amik a diákságot, az egyetemistákat érintő törvényalkotásokat érintették. Miniszterekkel, miniszterelnökkel, parlamenti bizottságokkal vitatkoztunk, hihetetlen komoly munkát végeztünk, amihez menet közben kellett hozzá nőnünk. Huszonkét évesen végeztem közgazdászként. Nem akartam politikus lenni, banki emberként befektetésekkel foglalkoztam. Itt hozzá kellett nőni ahhoz a feladathoz, hogy amikor vezérigazgatók jöttek pénzért nekem kellett átvizsgálni, hogy hol és mit akarnak csinálni a pénzekkel és előkészíteni a döntést arról, hogy befektetünk vagy nem fektetünk be. Ezután huszonhat évesen egy nagy gyár élére kerültem Győrben, ahol olyan embereket vezettem, akik 30-40 éve dolgoztak abban a gyárban. Ehhez is hozzá kellett nőni. Később elhatároztam, hogy megépítem a saját vállalkozásomat. Negyven évesen megvolt a családom, megvoltak a gyerekeim és azon gondolkodtam, hogy mire áldozzam az életemet. Nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy valójában mit csinál a közgazdász. Végül úgy fejtettem meg a kérdést magamnak, hogy a közgazdász szó egy szép magyar megfogalmazás, ami azt jelenti, hogy valaki, aki a közös dolgainkkal gazdálkodik. Valakinek nem csak a pénzzel, nem csak a profittal kell foglalkozni, hanem vannak közös dolgaink, amik össztársadalmi szinten is közösek, és azzal is tudni kell gazdálkodni. Felhívom a figyelmeteket arra, hogy mindannyiunknak dolga a közös, nagy dolgainkkal gazdálkodni, mert mindannyian kicsit hozzá tudunk tenni azzal, ahogy férfiként és nőként élünk, hogy lesz-e családunk, gyerekeink és a gyerekeink milyen világban fognak élni, milyen neveltetést fognak kapni, milyen értékrendű közösségként tudjuk őket nevelni? – ezek nagyon komoly kérdések. Én ebben láttam meg azt, hogy a férfiak külön megszólítást igényelnek. Végül eladtam a vállalkozásaimat és megalapítottam a Férfiak Klubja szervezetet.

          A személyes kitérő után rövid történeti áttekintést kaptak a fiatalok arról, hogy az iparosodás és a városiasodás előtt hogyan éltek a falusi családok, milyen apai és anyai feladatokat láttak el és milyen ideológia mentén vették ki előbb a férfiakat, később az anyákat a családokból.

     - A nagyapám idejében - 50- 60 éve – a városi népesség sokkal kevesebb volt, az értelmiségi még kevesebb. Vidéken a ház mögött volt a föld, mögött volt. A férfi odakint dolgozott az állatokkal az udvaron, a nő a házban dolgozott és eközben a gyerekeiket beleszoktatták a feladatokba. Minden nehezet, nagyon nehezet a férfi, és minden könnyebbet a nő végzett el és ez összeadódott. Nem voltak meg egymás nélkül. Este, amikor a férfi bement a házba meleg ételt tettek elé az asztalra. Nem azért, mert királykodott, hanem mert együtt kellett szántania az állattal, a ló húzta, ő meg a földbe kapatta és tolta az ekét. Egész nap harcolt azzal a földdel – írta le a korabeli helyzetet Bedő Imre.

Elmondta, hogy a városiasodással és az iparosodással megkezdődött a férfiak kiemelése a családból és a városi munkahelyekre való terelése. Mivel a falusi családok helyzete nehéz volt, egész nap túrni kellett a földet és nagyon erős, kemény fizikai munkával éppen csak annyit tudtak megtermelni, hogy egyik télről a másikra élhessenek, vonzónak tűnt ez a városi kecsegtetés. Azt mondták nekik: sokkal jobb lesz az életetek, mert a munkahelyen pénzt fogtok keresni és abból fogtok majd megélni. A férfi bére elég lesz a családnak, a nők otthon maradnak és vigyáznak a gyerekekre. A nő egyáltalán nem érezte úgy, hogy kitoltak vele mert ő biztosította a családi hátteret ahhoz, hogy az élet tovább mehessen. Nagyon jól tudta, hogyha a napi 8-10 órát robotoló férfi tönkre megy a gyári munkában, akkor kiesik a pénz a családból és vissza kell menniük földet túrni. Ezért levette az otthoni terheket a férfi válláról. Nem igaz, hogy a háború miatt történt így, a szakirodalom szerint is a férfit emelték ki először a családból. A városok növekedésével szükség lett a női munkaerőre is, ezért ki kellett találni hogyan lehetne bevinni őket a munkaerőpiacra. Az amerikai propaganda, az akkori HR marketing igyekezett szembefordítani a nőket a családdal. Addig nem volt semmilyen ellenségeskedés. A férfi hazajött és leadta a pénzt, a nő pedig beosztotta. Így volt ez a régi rend szerint is amikor a férfi betermelte a terményt a kapun belülre, amit a nő beosztott. Ez természetes dolog volt. Nem merték azt mondani a nőnek, hogy hagyja ott a gyerekeit, inkább azt mondták: ha te nőként nem dolgozol, nincs saját fizetésed, akkor ki vagy szolgáltatva a férfinak, aki bármikor megalázhat, leléphet és elviheti a pénzt. Veszélyben vagy és a gyermekeid is veszélyben vannak. Kialakítottak egy rendszert, amivel folyamatosan feszültséget generáltak a férfi és a nő között azért, hogy minél több nő menjen a munkaerőpiacra és minél többet dolgozzanak. Így mindenki arra hajt, hogy egyedül is képes legyen kettő helyett helytállni. Termelik a pénzt valakinek és eközben a gyerekeik vagy meg sem születnek, vagy karbantartás hiányában szétesik a család.



     







Bedő Imre arra biztatta a fiatalokat, hogy ideje korán kezdjék el keresni, hogyan tudnának olyan férfivá és nővé válni, akik együtt meg tudják tartani a házasságukat, életet tudnak adni és képesek egy jó nemzedéket felnevelni. Elismerte, hogy a mai nemzedék ebben kapja a legkevesebb bátorítást. Nem igazán látnak jó mintát. Rengeteg probléma van a párválasztásban, a kommunikációban, később a családvállalásban. Fontosnak tartja, hogy beszéljenek nekik ezekről a felnőtté válásuk küszöbén. Nem elég a nagy lilaködös szerelemre hagyatkozni. A párkeresésben sok mindent fel kellene térképezniük egymásról ahhoz, hogy ne üssék meg a bokájukat. 

 - Korábban volt olyan férfi és nő minta, amihez könnyen lehetett csatlakozni- Nektek ez sokkal nehezebb, mert ma már nem ugyanazt csináljuk mint az elődeink. A szüleitek nincsenek otthon. Nagyon hiányos mintát láttok. Más lesz a végzettségetek, más lesz a technológiai tudásotok, a munkahelyetek, az időbeosztásotok. Mégis nagyon fontos lenne, hogy elkezdjetek valamilyen módon kapcsolódni a női meg a férfi ideához – hívta fel a diákok figyelmét. - Nektek kell összegyűjteni a férfi-nő mintákat egy zavaros világban, ahol mindenféle dolgot mondanak.

- Olyan ideákat kell keresnetek, amikhez csatlakozni tudtok és ebben nem segítenek a mozifilmek, sem a színházak vagy az új regények, mert ott mindenféle ideák vannak, nem a legjobbak. Inkább a klasszikusokhoz tudnátok kapcsolódni, hogy lássátok milyenek voltak az akkori emberi minőségek, mert az hasonlatos marad a világ végezetéig. Arra akarlak biztatni, hogy ha nem akarjátok elkövetni a szüleitek hibáját akkor nektek jobban kell készülni, tudatosabban kell akarni ezt a férfi-nő dolgot rendbe rakni. Akár úgy is, hogy a szüleitekkel beszéltek, fontos lenne az ő hibáikból tanulni. Nekem két lányom van, egyik 17, a másik 14 éves és látom, hogy milyen nehéz dolog ma nővé válás.


    Bedő Imre a fiatalok gazdasági kilátásairól is beszélt. Az iparosodás kezdete óta, minden generáció életszínvonala, kilátása nagyobb volt a szüleikénél. Minden következő generáció nagyobb házba tudott költözni, nagyobb autót vett, jobb helyre ment nyaralni. Azonban látnotok kell, hogy a nyugati világban elsőként az Y generáció életszínvonalának kilátásai lettek alacsonyabbak a szüleikénél. Az Y generáció a 80-as évek közepén született. - Nálunk 1989-ban jött egy változás, amikor a régi szocialista rendszerből egy másik rendszerbe mentünk át és volt egyfajta meggazdagodási lehetőség egészen idáig - mondta. - Mi voltunk az első nemzedék 1989 után, akiknek az volt az ígéret, hogy milliárdosok lehetünk, és láttuk, hogy a rendszerváltás időszakában tényleg mellettünk nőtt ki a mai top száz. Azok lettek milliárdosok, akik 1991-ben jöttek ki a Corvinusról. Mire mi végeztünk 1997-ben ők már kint voltak a piacon és elvittek minden tulajdont. Utánuk már csak vezetőként, menedzserként mehettünk be az ő cégeikbe. Mindig jönnek újszerű változások. A Covid óta a gazdasági válságok, háborúk, energiaválság, az egész európai gazdasági lejtmenet ezt fogja felerősíteni. Hiába a propaganda, hogy mindenkiből lehet milliárdos, ez soha nem volt igaz. Ne bánjátok! A statisztikáink már nagyon régóta nem jók. Nem arra kell készülni, hogy mindenki milliárdos akar lenni és ahhoz képes csalódni fog, hanem arra, ami régen is reményt adott az embereknek, ami miatt minden reggel felkeltek és beleálltak a dolgaikba, ami miatt kibékültek, ami miatt meggyógyultak. A legeslegfantasztikusabb motor, ami minden nap hajt az életed végéig az, hogy gyerekeid lesznek, nekik is gyerekeik lesznek és az egésznek értelme lesz. Nem marad más. Ne gondold, hogy a bulizással leéled majd az életed. A fesztiválokra járásnak is megvan az ideje, azt akkor kell csinálni utána pedig át kell lépni a következő fázisra. Ha egyszer eldöntötted hogy összeházasodsz valakivel akkor úgy keressél társat, hogy nektek sikerüljön az élet továbbadása, sikeres legyen a családod mert az lesz a motor, ami bearanyozza az életed.

Gyakorlati tanáccsal is segítette a fiatalokat a párkeresésben. A lányoknak arról beszélt, hogy adjanak esélyt a fiúknak és ne a filmekből, magazinokból, a médiákból gyúrjanak össze egy olyan férfiképet, amire vágynak. Ez egy önkéntelen magas mérce, aminek nincs olyan élő férfi, aki meg tudna felelni. Néha esélyt kellene adni egy beszélgetésre, hogy megvillantsa magát és legalább egy pici részt meg tudjon mutatni magából, amit lehet benne szeretni. A fiúkat buzdította hogy bátran menjenek oda a lányhoz, még akkor is ha elsőre elutasítják. Ne adják fel, próbálják megmutatni magukból azt, ami szerethető. Azt tanácsolta a fiataloknak, hogy úgy ismerkedjenek egymással mintha a végleges társukat keresnék. 


- Ne keressétek, mert nem létezik – zárta rövidre. -Van egy mondás, hogy a tökéletes házasság nem az, hogy két ember tökéletesen összeillik, hanem az, hogy a két tökéletlen nem adja fel. Nem az a cél, hogy az egész világból a legjobbat kiválaszd. Óvodás korodtól felnőtt korodig nagyjából huszonöt-harminc embert tudsz közelebbről jobban megismerni, akikbe te magad energiát töltöttél. Ha megfogod annak a kezét, aki a legjobb, ő lesz az igazi. Nem a tökéletes, hanem az igazi. Férfiként és nőként el kell döntenetek, hogy milyen képet kezdtek követni ahhoz, hogy ne kövessétek el a szüleitek hibáját – hangsúlyozta. - Amelyik nem a családi, a férfi-nő szövetség képe felé vezet benneteket, hanem a férfi-nő ellentéte felé, azt ne kövessétek! Csak olyan férfi és női képet kell követni, ami a férfit és a nőt szövetségbe hozza és mindent megmutat ami által a szövetség összetartható, kiépíthető lesz. Ez hihetetlenül fontos.

              Az egzisztenciális félelmekkel kapcsolatban őszintén elmondta, hogy az ő generációjának még volt egy biztos jövőképe, hogy egyetemre megyünk, lesz munkahelyünk és tudunk majd lakást venni, családot alapítani, de a mai fiatal nemzedéknek mintha már nem lenne ez a jövőkép, mintha teljes mértékben homályos lenne. Ezzel szemben bátorította a fiatalokat, hogy bárhogyan változik a világgazdaság ebben az új polarizációban, a háborúk, a gazdaság, az infláció alakulása nincs ugyan a kezünkben, de biztos reményt tud adni nekik ha elkezdik a következő nemzedéket felnevelni, mert az minden egyes napnak értelmet ad, hogy jobb emberré váljanak. 

- Mindazt, amit elértek a személyiségetek fejlődésében tovább tudjátok adni és szépen beépítitek a jövő nemzedék életébe - mondta. - Ha a gyermekeitek sikeresek lesznek, akkor ti is sikeresek lesztek, bármilyen életkörülmények között. Akármilyen idők jönnek, mindig lesz mit enni adni, mindig lesz, amit jól lehet csinálni, mindig lesz, aminek lehet örülni. Ez az egyetlen lehetőség számotokra, ami viszont a ti kezetekben van.


    A párválasztás, a családalapítás ellen ható társadalmi folyamatokról is szó esett. Az előadás kiemelten foglalkozott a pornóipar és az internetes játékfüggőség problémájával, amik tönkre teszik a párkapcsolatokat. A státuszszimbólum a Facebookon, az Instagramon, a TikTokon keresztül naponta azt a hamis értéket közvetíti, hogy legfontosabb dolog, hogy milyen telefonod van, milyen ruhát viselsz, mekkora a kocsid, milyen lakásod lesz. A pornóipar hatalmas erőfeszítéssel dolgozik azon, hogy rákapassa a fiúkat a pornóra, ami nagyon komoly veszélyt jelent, sőt, már a lányokat is célba vették. Ugyanez zajlik a játékokkal. A videók teljesen tönkre teszik a fiúkat, mert elrabolja az életidejüket, és az a cél, hogy a lányok se maradjanak le erről. Olyan technológiákat találnak ki, hogy mindegyikük telefonján minimum 50 olyan alkalmazás van, ami azt akarja, hogy ott töltsék el a napjaikat. Ha összeadjuk, hogy mennyi időt töltenek külön-külön mindegyiken kiderül, hogy évek mentek rá az életükből. Bedő Imre elmondta, hogy az applikációk kifejlesztésénél neuropszichológus tudósokat alkalmaznak hogy függővé tegyék a felhasználókat. A játékokat úgy építik fel, hogy az azokat tesztelő embereket érzékelőkkel szerelik fel a laborokban és figyelik, hogy melyik zenére, melyik színkombinációra, milyen sebességre, milyen frekvenciaváltásra hogyan reagál a szervezetük. Mérik az izzadságot, a szívverésüket, az agyi működésüket, a későbbi mindenféle agyi sugárzásukat, hogy hol van a legnagyobb függőséget okozó tartomány, és azt a kombinációt sűrítik be a játékba, ami leghamarabb tud függővé tenni. Ez sok százmillió dolláros fejlesztés minden egyes játéknál. A Facebooknál, az Instagramnál, a TikToknál ugyanígy vannak folyamatosan fejlesztő részlegek.


- Tudnotok kell, hogy a véretekre megy ez a hihetetlen pénzekbe kerülő ipari beruházások által szervezett kampány – hívta fel a diákok figyelmét Bedő Imre. - Csak erőből tudtok ezzel szembe menni, mert ha nem mentek ezzel szembe, akkor nem lesznek valódi, élő párkapcsolataitok. A ti nemzedéketeknek hihetetlen energiába kerül az, hogy erővel el tudjátok vonni a figyelmeteket a kívülről gerjesztett vágyakozásoktól és a fókuszt arra összpontosítsátok, hogy kézben tartsátok az életetek kormányrúdját. Ez egy nagyon fontos, belső erőt igénylő kérdés.

 Az egyik diák megkérdezte, hogy miért hozták létre ezeket a fejlesztéseket és miért akarnak még többet, hogyha ezzel a társadalomnak meg az embereknek a hanyatlását okozzák? Kinek jó ez azon kívül, hogy hatalmas pénzt hoz annak az illetőnek, aki ezt kitalálja. Egyedül a saját gazdagságának jó, de ha mindenki más elszegényedik mellette, akkor sem tudja saját magát eltartani, hiába milliárdos. Végül saját magába fog belehalni. Társadalmi szempontból csak kárt okoz, miért nem tesznek semmit a megoldásért?  

  - Ez egy életbevágó kérdés – ismerte el Bedő Imre. - Van erre válasz, matematikai, közgazdasági, mindenféle más is. Nem minden tervezett rosszindulat felénk. Egyszerűen szabadjára engedték, hogy az ipar kezdjen el csapongani és nincs kontroll fölöttük, de nekünk észnél kell lenni, hogy milyen életet akarunk magunknak. 

- Az emberiség létszáma nagyjából 100 millió körül volt. A francia forradalom után kezdett fölfelé kapaszkodni, és a múlt évszázadban másfél milliárdról majdnem három milliárdra nőtt a második világháború végéig. Amikor én születtem 1973-ban, akkor már három és fél milliárdan voltunk és azóta az én ötven évem alatt fölment nyolc milliárdra. Nem azért, mert kitalálták a vakcinákat, mindenki egészségesebb lett és túlélték, hanem azért, mert más volt a gazdasági terv. Akkor még minél több fogyasztóra volt szükség, akiknek sok mindent lehetett termelni, eladni és ezzel nagyon sok pénzt lehetett csinálni. Azután rájöttek, hogy gyorsítani lehet a cikluson ha a termékek hamarabb elromlanak és két évente kell megvásárolni a mobiltelefont, öt évente az autót. Majd arra jöttek rá, hogy mindenkinek több pénzt kell adni, amit elkölthetnek náluk. Végül elkezdték a pénzt szétrombolni.

Amikor én születtem a dollár még hozzá volt kötve az aranyhoz. Egy uncia arany körülbelül 35 dollár volt, ma 4.000 dollárba kerül. A dollár értékének a 99,5%-a megszűnt miután úgy döntöttek hogy legyen szabad az az aranytól. Így bármennyit ki lehetett bocsátani. És annyit bocsátottak ki arra, hogy minél drágább fogyasztási cikkeket tudjunk vásárolni, hogy ma már a dollár nem ér semmit. Rájöttek, hogy ez a rendszer nem tartható fenn sem pénzügyileg, sem úgy, hogy rengeteg szemetet kell gyártani ennek a sok embernek. Sőt, most pénzt kéne adni az afrikaiaknak is, hogy kezdjék elkölteni náluk. Meg kéne emelni mindenkinek a fizetését, hogy az emberek drágább tévét vásárolhassanak. Ezt már egyáltalán nem akarják.

Hát ezért vannak ezek a technológiák, hogy minél több embert leépítsenek, kivonjanak a családalapításból. Minél több legyen, aki nyomkod, nyomkod és a nagy semmiben elmegy az élete, de addig is szórakoztatja saját magát. Hogy önszórakoztatásban pusztuljon ki.

Teljesen értelmetlen, hogy görgeted azt a kütyüt és közben eltelik az életed. Csak kiscicás videóból többezer életnyi van a Youtube-on. Hasraesős videóból is. Mindegyik fajtából. Neked csak egy életed van és ha elgörgeted, akkor tényleg ott leszel gatyában, kövéren, depressziósan, értelmetlenül és egy picit szippantasz. Értitek ezt? El kell vonni a figyelmünket attól, ami kívül zajlik. Kizárólag önuralomból lehet ellenállni ennek, mert magától nem fog megfordulni ez a folyamat.


    Egy olyan kérdés is elhangzott, hogyha mindenki elmegy dolgozni, és mindenkinek van munkahelye, és még a gyerekeket is el tudják tartani, akkor ki fogja az élelmiszert meg az egyéb szükséges dolgokat előállítani? Ha mindenki rendelkezne azzal a tudással, képességgel, hogy értsen az informatikához, hogy miliárdos legyen, vagy más területen legyen sikeres, ki lesz az, aki megműveli a földet? Robotok?
Erre a kérdésre sem kaptunk szívderítő választ. Bedő Imre beszélt arról a tervről ami számos társadalmi vita tárgya napjainkban, hogy a jövőben ahol csak lehet minden fajta tevékenységet ki fognak váltani az AI-val, a technológiákkal, a robotokkal és egyebekkel. A fizikai szervezetünknek három alapvető tápanyagra van szüksége: fehérjére, zsírra és szénhidrátra. Ezeket gyári körülmények között akarják előállítani. Világszerte azon igyekeznek, hogy hangárokban állítsanak elő mindenféle porokból ízesített finom kaját robotizált módon, amire azt fogják mondani, hogy benne van a tápanyag. Nagy cégek alá szeretnék koncentrálni a termelést. Éppen ezért merült fel, hogy az emberek alapjövedelmet kapjanak, hogy valahogy el tudjanak tengődni ha már nincs szükség a munkaerejükre.  


- Ne úgy képzeljétek el, hogy ingyen kaptok annyi pénzt amiből jól élhettek és Thaiföldre mehettek nyaralni, hanem az alapjövedelemből el tudtok menni a sarki boltig, ahol meg tudjátok venni a hangárban termelt kaját, utána hazamentek. Errefelé megy a világ – szögezte le Bedő Imre. - Nem lesz már esély milliárdosnak lenni, mert minél kevesebben vannak azok, akik el tudják vonni ezeket a tőkéket, azok el is vonják. Munkaerőre sem lesz igazán szükség. Talán az egyedüli dolog, ami miatt érdemes lesz reggel felkelni, ami miatt érdemes lesz józannak maradni, ami azt jelenti, hogy nem kábítószerezek, nem iszok az az, hogy meg akarom tartani a házasságomat, normálisan akarom nevelni a gyermekeimet, olvasni és fejlődni akarok, hogy ők is fejlődjenek. Általuk akarok egy jobb világot építeni. Életet hagyok magam után. Ez egy kulcskérdés a ti nemzedéketek számára.

     Azt is el szeretném bennetek plántálni, hogy ma mindenki azt mondja, hogy építsünk jobb világot, hozzunk zöld törvényeket, harcoljunk az elesettekért. De figyeljetek, nem olyan világ lesz, amilyen törvényt hozunk, amilyen infrastruktúrát vagy technológiát ma kialakítunk, hanem olyan világ lesz, amilyen gyerekeket nevelünk. Az én gyerekem le fogja bontani azt a világot, amit én csináltam, és akinek nem lesz gyereke, az csak nézi, mert az én gyerekem fogja megépíteni a holnap világát és az ő gyereke a holnapután világát. Ezeken keresztül tudunk jobb világot teremteni.


     Az előadás hatalmas tapssal zárult. Selmeci György zárszavában megköszönte a tanároknak, hogy elhozták az osztályokat és a fiataloknak, hogy türelmesen végig hallgatták ezt a gondolatébresztő előadást. Hozzáfűzte az elhangzottakhoz a személyes bizonyságát is. Őt motiválta, hogy a család neve tovább éljen és számára imameghallgatás volt, hogy Isten adott neki fiakat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ a halál felé terelné a következő nemzedékeket, de jó döntésekkel van kiút ebből. Sok sikert kívánt a tanuláshoz, a későbbiekben a családalapításhoz és a gyerekvállaláshoz.
Úgy tűnt, a fiatalok nyitottan fogadták az elhangzott üzenetet. Reméljük, hogy jó gyümölcsöt fog teremni az életükben. Köszönet érte az előadónak és a szervezőknek. 


Rendezvényünk támogatói:

     

© Copyright VKE - Minden jog fenntartva