Október 10-e a szociális és egészségügyi szférában tevékenykedő váci civil szervezetek „partra szállásának” napja volt a váci Fő téren. A D-nap, vagyis Dönts, hogy segíthessünk című akció szinte az egész várost megmozgatta. A nagyszabású rendezvény kezdeményezője a Váci Közéleti Egyesület volt, amely a Szociális Szolgáltatások Házával közösen szervezte meg a témával foglalkozó szervezetek összefogását. A rendezvény több szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt. Egyrészt a váciak elé tárta az érintett embereket segítő lehetőségek palettáját, másrészt az önállóan tevékenykedő alapítványok, közhasznú szervezetek megismerhették egymás tevékenységét és személyes kapcsolatok alakulhattak ki. Kiderült, hogy a független civil szerveződések kiválóan képesek együttműködni, s ezzel a városban és térségében folyó szociális szolgáltatásokat összehangolni, illetve gazdagítani. A példa értékű összefogás sikert hozott, közel hatszázan keresték fel a Váci Közéleti Egyesület, a Szociális Szolgáltatók Háza, a Karitasz, a Pest Megyei Esélyek Háza, az Életút Alapítvány, a Sorskerék Alapítvány, a Jótevők Háza Alapítvány, a Jávorszky Ödön Városi Kórház és a Monart Kreatív bolt sátrait. A sátrakat a váci Szent József Cserkész Egyesület bocsátotta a résztvevők rendelkezésére. A rendezvény adományozói voltak a Szent Rókus Gyógyszertár, a Deákvári Gyógyszertár, a Váci Baptista Misszió Alapítvány, a Váci Püspöki Hivatal, a Csizmás Kandúr Ruházati Bolt, a Ritzl Pékség és a Bánáti Pékség.
Ugrin Judittól, váci Hajléktalan szálló vezetőjétől arról érdeklődünk, hogy milyen céllal jött létre ez a szakmai rendezvény?
- Tavaly elkészült Vác szociális térképe. Kiderült, hogy nagyon sok ember rászoruló, de szemérmességből, vagy mert mást rászorulóbbnak tart önmagánál nem jelentkezik sehol a gondjaival. Ezeket az embereket is szerettük volna valahogy elérni. A program ötlet- és névadója a Váci Közéleti Egyesület karitatív szolgálatának vezetője, Kormos Attila volt, akivel évek óta együttműködünk, s már több közös rendezvényt szerveztünk. Nyár elején merült fel, hogy jó lenne, ha az összes szociális intézmény együtt jelenne meg a város nyilvánossága előtt. Augusztus végére forrt ki ez az elképzelés. Szóltunk a Szociális Szolgálatok Háza csoportjainak, ők pedig a velük kapcsolatban álló civil szervezeteknek, s majdhogynem önszerveződő módon, minimális költséggel, két hónapi előkészítő munkával sikerült megvalósítani ezt a programot.
Az volt a célunk, hogy összehangoljuk a különféle tevékenységeket, s így a váciak elé vigyük a szociális ágazat teljes palettáját, hogy a különböző ügyekben hová, milyen segítségért fordulhatnak az emberek. Itt mindegyik intézmény egyenrangúan van jelen, külön sátorban a saját tevékenységét reklámozza.
-A D-napról egy történelmi esemény jut az ember eszébe…
-Mindannyian jó ötletnek találtuk ezt a megnevezést, felkelti a figyelmet. A jelentése: Dönts, hogy segíthessünk.
*****
A pezsgő, vásári hangulatú forgatagnak a napsütés is kedvezet. Meglepően sok fiatal jött a térre. Nézelődnek, érdeklődnek, padokra, székekre telepedve hallgatják a pódiumon felálló zenekarok produkcióit. A szervezők ugyanis színes kulturális műsorral is kedveskedtek az érdeklődőknek. A Dynamic tánccsoport bemutatóját követően Csernik Szende lábbábozó igazi erdélyi feelinggel lepte meg a közönséget. Végül a Rock or Back, a Konraider és az Excuse my elnevezésű formációkban fiatalokból alakult rockzenekarok mutatkoztak be a rendezvény további részében. Szinte minden sátorban váltják egymást az érdeklődők. Az emberek jönnek, mennek, közben zsíros kenyeret majszolnak lilahagymával. A Váci Közéleti Egyesület tagjai kenik a jókora szeleteket, hozzá forró teát kínálnak. Az egyik sátorban kézműves foglalkozásokon ügyeskednek a gyerekek, a gyereksarokban művészi arcdekoráció folyik. A szülők eközben megmérethetik a vérnyomásukat és a vércukor szintjüket a váci kórház szakembereivel.
- Alig múlt dél és már a háromszázadik tesztcsík felhasználásánál tartunk - tájékoztat Ábrahám Ildikó főnővér az egészségügyi sátorban. – Sajnos, sokaknak volt pozitív a szűrővizsgálat eredménye. Mikor elbeszélgettünk velük, kiderült, hogy nincsenek tisztában a mozgás, az érrendszeri diéta alapvető fontosságával, nem veszik komolyan, hogy rendszeresen és mindig azonos órában kell bevenniük a gyógyszerüket.
*****
Úgy tűnik, a szociális gondoskodás jó a hangulatot teremt. Az emberek örülnek, hogy meghallgatják őket, foglalkoznak az ügyeikkel, gondjaikkal. Konfár Mónika, az Életút Alapítvány munkatársa már a harmincadik ügyféllel foglalkozik.
- Pályaválasztási tájékoztató jellegű beszélgetést tartunk – mondja, - de pszichológiai, jogi, elhelyezkedési tanácsadással is foglalkozunk. A mai rendezvényen visszajelzést kaptunk arról, hogy igény van a munkánkra. Eddig harmincan jöttek be hozzánk, tíz fiatal ült le a számítógép elé. Nagyon jónak tartom, hogy a különböző szervezetek egyenrangúan vesznek részt ezen a rendezvényen, nincs versengés. Ez jellemző Vácra, itt működik a civil összefogás.
A Pest megyei Esélyek Háza Alapítvány tavaly nyitotta meg kapuit a mozgássérültek egyesületének épületében, a Rákóczi út 31 szám alatt. Sokrétű tevékenységük a hátrányos megkülönböztetés felszámolására irányul az élet valamennyi területén. Esélyegyenlőségi teszteket töltenek ki az érdeklődőkkel. Lakatos Csaba, az alapítvány egyik munkatársa szerint az a jó ebben a rendezvényben, hogy nyilvánosságot kapnak az új kezdeményezések és a jelenlévő civil szervezetek megismerhetik egymás munkáját.
A Szociális Szolgáltatások Házának aktivistái sokszínű tevékenységük bemutatása mellett a Jótevők Háza Alapítványt népszerűsítik. Az alapítvány a szociálisan és pszichésen hátrányos helyzetű emberek és családok sokoldalú támogatását, segítését, társadalmi integrációját tűzte ki célul, többek között támogatók és adományok gyűjtésével, mentálhigiénés tevékenységgel, szabadidős programok szervezésével, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokkal, hátrányos helyzetűek védelmével foglalkozik. Több sátorban zajlik mentálhigiénés tanácsadás, lelki gondozás, pszichológiai, pszichiátriai segítség nyújtás.
A Váci Közéleti Egyesület szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakemberekkel, pénzügyi, gazdasági tanácsadókkal színesíti a D-nap palettáját. Kormos Attila irányításával a karitatív szolgálat aktivistái gyűjtik, szortírozzák és osztják a ruhaadományokat a Karitász sátorában. Egy idős hölgy éppen kerekes bevásárlókocsijába igyekszik begyömöszölni ami csak befér, s még magára ölt egy télikabátot, majd elégedetten húzza haza a zsákmányt.
- A környékbeli falvakból is jöttek ruhákért, mert ott is szórólapoztunk – mondja Kormos Andrea. – Főként a gyermekruhákra van igény, de viszik a téli holmikat, cipőket, táskákat is. Lefogyott a készletünk, de folyamatosan hoznak ruhákat, élelmiszereket a rászorulóknak.
*****
Két óra múlt, elérkezett a sátorbontás ideje. Remzső Monika, a Vöröskereszt Váci Szervezetének képviselője örömmel újságolja, hogy ötvenöten jöttek vért adni, köztük sok fiatal. Jóval többen, mint amire számított.
- Remélem, hogy a város vezetői is kijöttek megnézni ezt a nagyszabású programot – mondja búcsúzóul …. Ugrin Judit. - Az önkormányzat maximálisan támogatta a rendezvényünket, mindenütt nyitott fülekre talált a meghívásunk, kérésünk. ezen a délelőttön kialakult egy kis műhelymunka egymás között. A jövőben minden hónapban jelzőrendszerű találkozót szeretnénk tartani a Szociális Szolgáltatások Házában, melyen szakmai dolgokban cserélnénk tapasztalatokat, hoznánk ötleteket. Nagyon nagy volt az érdeklődés, újdonság a város lakóinak. Ez a rendezvény nem arról szólt, hogy adni meg kapni, hanem bemutatkozni és a lehetőségeket ismertetni. Igazi happening volt. Biztos, hogy jövőre is megrendezzük.
-VM-