„Az abortusz két szívet öl meg. Nemcsak Isten hanem a nők ellen is elkövetett bűn, és nemcsak egy ember megölése, hanem a lelkiismeret kioltása is egyben.” Kirk Cameron színész
Mikor kezdődik az élet? Mikortól ember az ember? Elvehető-e következmények nélkül az anyaméhben fejlődő emberi lény élete?
Ezekről a kérdésekről volt szó a Váci Közéleti Egyesület október 19-én tartott rendezvényén, amelyen „Élet a fogantatástól” címmel Földi Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kurátora, az Axióma főszerkesztője tartott interaktív előadást váci középiskolásoknak a Madách Imre Művelődési házban. Az esemény másik résztvevője a Kiáltás az Életért Egyesület Bus4Life mozgó kiállítása volt az intézmény parkolójában. Ebben az országjáró buszban Bergs Zsuzsanna elnök vezetésével valósághű szemléltető eszközökön keresztül mutatják be az anyaméhben zajló magzati élet fejlődését és a terhesség megszakításának, az abortusznak menetét. A bemutató anyaga és a hozzá fűzött szóbeli tájékoztatás mélyen megérinti a látogatókat.
Az ismert televíziós újságíró, édesanya kiválóan megtalálta a hangot a fiatalokkal. Őszintén elmondta, mi vezette őt arra, hogy az élet védelmének területén kezdjen el munkálkodni. Az izgalmas, interaktív előadás nagy érdeklődést és aktvitást váltott ki a fiúkból és lányokból egyaránt.
Nagyon fontos igazság hogy Istennek terve van az egész teremtett világgal.
Mindenkire vonatkozóan van egy személyes terve már akkor, amikor megfoganunk az édesanyánk méhében.
Ha egy babát megölünk, akkor Isten tervét is megöljük.
Cristiano Ronaldo rendkívül szegény családban született. Édesanyja a nehéz anyagi körülmények és Ronaldo édesapjának alkohol függősége miatt meg akarta szakíttatni a terhességet, ám az orvosa nem volt hajlandó elvégezni az abortuszt és otthoni próbálkozása sem vezetett eredményre.
Steve Jobsnak az „amerikai álom” megtestesítőjének, az Apple vezérének biológiai szülei diákok voltak, akik nem tudták vállalni a kis jövevény felnevelését, ezért örökbe akarták adni egy ügyvéd házaspárnak. A pár az utolsó pillanatban visszautasította Stevet, mivel nem lányként született. Végül egy munkáscsaládhoz került, akiket édesapja és édesanyjaként tisztelt és szeretett élete végéig és felépítette az Apple világméretű techcégét.
Celin Dion világhírű énekesnő tizennegyedik gyermekként fogant. Édesanyja várandósan súlyos fertőzést kapott és egy papot kérdezett meg, hogy megtartsa-e a magzatot. A pap lebeszélte az abortuszról.
Andrea Bocelli édesanyjának viszont az orvosok tanácsolták az abortuszt a születendő gyermek súlyos kórtana miatt, amit ő elutasított és férje támogatásával megszülte a világ egyik leghíresebb tenoristáját, akinek csodálatos hangjáért milliók rajonganak szerte a világon.
Az előadás végére őszinte, nyílt beszélgetés kerekedett. A diákok körbevették Földi Kovács Andreát, aki még sokáig beszélgetett velük személyes kérdéseikről és közös fotókat is készítettek. - Úgy gondolom ez egy magvetés volt – összegezte Földi Kovács Andrea a délelőtt tanulságait. - Bízom benne, hogy sikerült fontos igazságokat beültetni a fiatalok szívébe, ami jó irányba terelheti a gondolkodásukat. - Nagyon megérte feláldozni a délelőtti tanórákat ezért az értékes előadásért – vélekedett az egyik kísérő tanár. - Osztályfőnöki órákon is foglalkozni kellene ezzel a témával. A fiataloknak mintára van szükségük, amit követhetnek. A mai világunk sajnos nem alkalmas erre. A Bus4Life pedig az egyik középiskola felé vette az irányt, hogy a tanítás végén kijövő diákoknak napjaink kiszolgáltatott Ábelei védelmében hirdesse az élet üzenetét. Veres Mária