Hetek Kupa 2023 

Vendégünk volt Gera Zoltán

Május 22-én hétfőn új fejezet nyílt meg a váci sportélet történetében Vác-Deákvár sportpályán. A Váci Közéleti Egyesület elindította a Hetek Kupát, melynek keretében a város középiskolás csapatai mérhetik össze futball tudásukat évről évre.

    Az első Hetek kupán a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium két csapattal, a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, valamint a Király Endre Technikum és Szakközépiskola egy-egy csapattal vett részt edzők, tanárok kíséretében. A rendezvény díszvendége volt Gera Zoltán, a magyar futball történet legendás válogatott labdarúgója, aki megtisztelő látogatásával népszerűsítette a Hetek politikai és közéleti újságot a fiatalok körében, és kiosztotta a díjakat a versenyzők között.

          A rendezvényt Selmeci György, a VKE elnöke, a Dunakanyar Régió UFC szakmai vezetője egyben a mérkőzések játékvezetője nyitotta meg. Kifejezte örömét, hogy a játékosok elfogadták a meghívást és eljöttek az első kupamérkőzésre. Köszönetet mondott a csapatok edzőinek, tanárainak, hogy elhozták a fiatalokat erre az eseményre. Kiemelten megköszönte Vásárhelyi Tamásnak a Vác Deákvár SE elnökének, hogy a Hetek Kupa rendelkezésére bocsátotta a sportpályát. Szólt arról, hogy az Egyesület célul tűzte ki, hogy különböző programokkal elősegítse a váci diákok erkölcsi nevelését, hogy korunk kihívásai között az életvezetésükben jó döntéseket tudjanak hozni. 


- Ennek érdekében már két sikeres előadást szerveztünk számukra a Madách Imre Művelődési Központban, melyeken Bereczki Enikő szakértő a digitális függőségekről, Földi Kovács Andrea pedig a magzati életről, a fogantatásról beszélt a fiataloknak – mondta Selmeci György. -

  - A Hetek Kupa megrendezésével pedig szeretnénk megismertetni a váci középiskolások körében az immár több évtizedes múlttal bizonyító, színvonalas sajtóorgánumot, ezzel is elősegítve a hiteles tájékozódásukat és eligazodásukat a közéleti és a világpolitikai események feldolgozásában. Az első helyezett csapat tagjainak 1 éves online előfizetést ajánlott fel a kiadó. Senki nem megy haza üres kézzel - ígérte -, mindenki kap egy példányt a Hetek újság korábbi kiadásaiból.

 A mérkőzések szabályait ismertetve felkérte a játékosokat, hogy kulturált, sportszerű magatartással, egymás és a maguk emberi mivoltát tiszteletben tartva vegyenek részt a versenyben, kerüljék a trágár beszédet, ami nem méltó hozzájuk.

- Jó játékosok vagytok – tette hozzá - ezt kéne ma megmutatni. Zoli is erre lesz kíváncsi.


Rövid bemelegítés után beindult a küzdelem a csapatok között. Sajnos a kísérő tanárok és néhány nézőn kívül nem volt jelen szurkoló tábor, ami fokozta volna a versenyszellemet és hangulatot adott volna a mérkőzéseknek, de így is voltak izgalmas pillanatok, amikben megmutatkoztak a játékosok képességei. 


Fél tizenegykor érkezett a pályára Gera Zoltán, hogy megszemlélje a döntő mérkőzést,
majd sor került az ünnepélyes díjátadásra. Ott állt a tizenhét-tizennyolc éves fiúk előtt az élő magyar focilegenda, egy ünnepelt ünnepelt sztár egyszerű, természetes közvetlenséggel, miközben Selmeci György sorolta sikeres pályafutásának állomásait sorolták: 97-szeres magyar válogatott, háromszoros magyar bajnok a Ferencvárossal, ötszörös magyar kupagyőztes a Ferencvárossal.
2004-2014 között az angol bajnokságban a West Bromwich és a Fulham csapatait erősítette.
2010-ben a Fulham csapatával Európa Liga döntőig jutott, ahol hosszabbításban alulmaradtak az Athletico Madriddal szemben. Jelenleg az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője, továbbá a 2022/2023-as Európa Liga kiírásának nagykövete.


Beszélgettünk Gera Zolival

- Hogyan élted meg ezt a szereped, hogy te vagy idén az Európa Liga nagykövete? - tette fel a kérdést Selmeci György a rangos vendégnek.
- Kicsit jobban beleláttam hogyan működik az UEFA. Nagyon profik, nagy élmény volt találkozni klubokkal, játékosokkal. Szerencsére meghívtak a BL döntőre, így ott is lehetek, ahol még nem voltam. Sajnos játékosként nem tudtam megnyerni az Európa Ligát, de talán majd egyszer más szerepben. 

- Mit mondanál a Hetek újságról a fiataloknak? Neked, mint olvasónak mit jelent ez a hetilap?
- Nagyon szeretem olvasni. Szerintem hiteles képet ad a világról, jól értelmezi a történéseket. Nyilván idősebb vagyok mint ti, de higgyétek el fontos, hogy informálódjatok és helyesen értelmezzétek ami körülöttetek zajlik, hogy milyen irányba megy a világ. Ne csak a telefonotok gombjait nyomogassátok és megkukuljatok a sok facebookozástól, az instagramtól meg a posztolástól. Nyilván hozzátartozik a mai korhoz a telefon, de olvassatok olyat is, ami értékes, hogy értékes emberekké legyetek és ezáltal jobb legyen a világ. 

- Mit tanácsolsz a fiatal sportolóknak?
- A ti életkorotokban engem más nem érdekelt csak a futball. Nyilván tanulni kellett mellette. Fontos, hogy lássatok magatok előtt képet, hogy mit akartok elérni az életben. Ha szívből fogjátok csinálni, amit szerettek akkor el fogjátok érni a célotokat. Ezért érdemes áldozatokat hozni, befektetni. Ha nem hoztam volna áldozatokat a fociért, nem értem volna el a futballban azt, amit elértem. A tehetség mellett nagyon fontos a szorgalom, sőt, fontosabb szorgalom mint a tehetség. A tehetség egy adottság, de ha nem teszünk hozzá kitartást, szorgalmat, szenvedélyt, akkor nem érünk el igazából semmit. Kell az energia befektetés. Tizenhét évesen még a megyeiben játszottam Harkányban. Bármihez fogtok, nem vagytok még lemaradva semmiről. Sok sikert kívánok nektek az életben. 

- Még annyit Zoliról, hogy 19 éve boldog házasságban él feleségével Tímeával és három gyermek boldog édesapja. Mit jelent számodra a családod?
- Nagyon szeretem a családomat. Feleségem legjobb társam az életben – szerencsére kibír, elhordoz, ha szükséges. Higgyétek el fontos, hogy a házasságban az ember áldozatot hozzon, letegye az életét a másikért, alkalmazkodjon. Én alkalmazkodó embernek tartom magam. Volt egy elképzelésem, hogy mit fogok csinálni a házasságban, de az ember, hogyha házas lesz, főleg ha megszületnek a gyerekek, akkor átértékelődik a fontossági sorrend.
Fontos a jó társ a maga idejében. Döntsetek jól. A ti szüleitek apa és anya is áldozatot hoznak értetek.
A lányom 15 éves, nyilván nekem is megvan a kihívás, de élvezem a családi életet. A fiam nagyon szeret focizni, de mindig azt mondja, hogy ne erőltessem hogy focizzon. Nem erőltetem. Legyen sikeres abban, amit szeret. Ezt kívánom nektek is.  

    A Hetek Kupa végeredménye:

1.Boronkay György I.

2.Boronkay György II.

3.Király Endre

4.Táncsics Mihály


 Különdíjak

Legjobb játékos: Varga Bence Boronkay György I.

Gólkirály: Gyuricza Botond 10 góllal Boronkay György II.

Legjobb kapus: Papp Noel Király Endre

Az első három helyezett csapat egy-egy szép kupával térhetett haza, valamint arany-, ezüst- és bronzérmet vehettek át Gera Zoltántól. Végül mindegyik játékos kapott egy Hetek újságot, egy sportszeletet és banánt. Vidám befejezésként közös és egyéni fotók készültek Gera Zolival, akinek természetessége és egyénisége a váci diákok szívét is megnyerte. 

Kedves pillanat volt, mikor a kerítés túloldalán nézelődő gyerekek is felfedezték a vendéget. Nézzétek, ott a Gera! - mutogatott lelkesen egy szemfüles szőke hajú kis srác. - Á nem, csak hasonlít - mondta egy másik fiú. Aztán rájöttek, hogy tényleg „A Gera” van ott. Némi bátorításra néhányan bejöttek a pályára autogramért. A kis szőke félénken tétovázott majd a biztatásra: légy bátor! - ő is bemerészkedett. Vidáman futott vissza a többiekhez a fehér papírra írt autogramot lobogtatva. Bátor voltam! - kiabálta. Gera Zolival való találkozásán valódi kincset kapott: a győzelem örömét.

                                                            Veres Mária írása 

© Copyright VKE - Minden jog fenntartva