Világrend váltás és az
orosz-ukrán háború  

Vácon élőben az Ultrahang.
Vendégünk volt Robert C. Castel. 

Városunkban üdvözölhettük Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértőt és Király Tamást, a népszerű Ultrahang kül- és biztonságpolitikai youtube csatorna alapító szerkesztőjét, akik az     orosz-ukrán háborúról és előzményeiről tartottak podcast adást augusztus 22-én a Váci Híradás Centrumban, a Váci Hit Gyülekezete impozáns épületében. A városi média a legnagyobb érdeklődésre számot tartó helyi közéleti eseményként értékelte a közönségtalálkozót, amelyre 234-en jöttek el Vácról és környékéről, Dunakesziről, Budapestről de még Győrből is érkezett egy lelkes érdeklődő. 

         A rendezvény szervezője a Váci Közéleti Egyesület volt, aki aktív résztvevője a város és térsége közéletének, több sikeres, nagy létszámú rendezvénnyel színesítette a palettát és tevékenyen részt vállal a váci fiatalok erkölcsi és kulturális megújulásában.

          Selmeci György elnök köszöntötte a vendégeket és a közönséget, valamint Rétvári Bence belügyminiszter helyettest, körzetünk országgyűlési képviselőjét, Turai Jánost, a Váci Zsidó Hitközség elnökét és Surjányi Csabát, a gyülekezet lelkészét, aki az est házigazdája volt. 

Megköszönte a gyülekezetnek a gyönyörű helyszínt, majd átadta a szót Surjányi Csabának, aki köszöntőjében elmondta, hogy az épület egyházi tulajdon, illetve intézmény része, ahol alapvetően istentiszteleteket tartanak, de több ezer éves tradícióhoz illeszkedve szívesen nyitnak ajtót különböző rendezvények számára. Voltak itt már gospel koncertek, komolyzenei versenyek, középiskolások számára bibliai vetélkedő és itt szokták rögzíteni a Váci Híradás című műsort ami az ES TV csatornán tekinthető meg.
- Nagy öröm számunkra, hogy az Ultrahang rendezvénynek is otthont adhatunk és hogy ilyen sokan eljöttek erre a találkozóra – mondta a lelkész. 

Ezután Rétvári Bence államtitkár köszönte meg az Ultrahangnak, hogy eljött Vácra .
- A nézők számából ítélve itt egy hosszabb hullám is lehet, mert sokan nyitottak az ilyen beszélgetésekre – jegyezte meg - A téma azért is érdekes, mert tíz éve még azt gondoltuk, hogy biztonságos világban élünk. Véget ért a hidegháború, a nagy blokkosodás korszaka, ez egy szabad és biztonságos jóléti Európa és nem kell semmitől tartanunk. Nemrég a belügyminiszterek európai tanácskozásán a svéd országos rendőrfőkapitány beismerte, hogy feladták a küzdelmet, mert annyi a robbantásos merénylet, akkora a szervezett bűnözés és annyi a késelés, hogy ők az elmúlt öt évben már nem tudják tartani az iramot. Franciaországban naponta sorozatban gyújtják fel az autókat, Németországban egy év alatt 200 késelés történt. Az emberek a szabadságuk szűkülését érzik attól, hogy kevésbé biztonságos a környezetük - legfőképpen a bevándorlás miatt - és zavarja őket, hogy az országuk vezetői miért nem a külső határt védik meg. Undergrand matricán üzenik „a határt kontrolláljátok ne a népet”. Érzik ahogy nő a kontroll fölöttük, pedig ők egy szabad világba születtek és abban is szeretnének élni. Ezért értékelődik fel bennünk a biztonságpolitika, ezért vagyunk nyitottak ezekre a kérdésekre, és ezért aggódunk, mert eszementnél eszementebb ötletekkel állnak elő a kötelező kvótákkal és a határok megnyitásával, miközben látjuk, hogy a nálunk sokkal jobban élő országokban mindez mekkora problémákat okoz – zárta gondolatait a politikus. 

Király Tamás egy kulisszatitokba avatta be a hallgatóságot. Elárulta, hogy az Ultrahang adást otthonról a gardrobszobából indította el 2021 februárjában, a covid járvány idején.

- Megdöbbentünk, hogy a csatornát néhány hét alatt elkezdték hallgatni az emberek – mesélte. Mára az Ultrahangnak havonta 3-4 millió, az előző hónapban 4,5 millió lejátszása volt, és a hazai közéleti csatornák élmezőnyébe, a harmadik helyre sikerült feljönnie. Király Tamás szerint ez azért megmosolyogtató, mert még mindig a gardróbból beszélget skypon a szakértőkkel. Rengeteg helyre járnak a határon kívül is és mindig nagyon kedves, magas minőségű közönséggel találkoznak. Idén a váci a 15-ik rendezvényük. Büszkék rá, hogy számukra nincs guruló dollár, sem kormányzati támogatás, a youtube reklámokból és a hallgatóik támogatásából tartja el magát a csatorna.


Robert C. Castel megköszönve a megtisztelő meghívást egy személyes történettel kezdte előadását, amit azért tartott fontosnak elmondani, mert véleménye szerint a biztonságpolitikai elemzésben néha valami nagyon steril, sokszor technikai narratívákat hallunk.
- A háborúban nincsenek narratívák. A háborúban emberekről van szó, akik meghalnak, nemzetekről, akiket elgázolnak és országokról, akik elszegényednek. Ez okoz iszonyatos pusztítást – mondta. 

A háború abszurditását egy harminc évvel korábbi, nagy veszteséggel járó libanoni ütközet történetével példázta, melyben személyesen részt vett. Izraeli katonák támadták a Hezbollah erőit, de bele ütköztek egy éppen köztük állomásozó ENSZ alakulatba, akik a Fidji szigetek rendfenntartó katonái voltak. Az akció nagy veszteséggel járt, az ENSZ katonák közül is többen meghalltak, megsebesültek, s emiatt később diplomáciai feszültség támadt egy ideig Izrael és a Fidji szigetek között.

- Nem volt linearitása, amit befektettünk és amit kaptunk ebből az akcióból. Förtelmes, undorító, borzalmas a háború. A hírek mögött van egy valóság. Ami megtörtént Ukrajnában megtörténhet Magyarországon vagy Szlovákiában vagy bármelyik európai országban - tette hozzá.

Robert C. Castel rendkívül dinamikus egyéniség sajátos humorral megáldva. Minden kérdés elhangzása után felpattant a székről és lenyűgöző stílusban roppant józan válaszokat adott.

Az orosz-ukrán háború okaival és előzményeivel összefüggésben először arról beszélt, hogy a jelenlegi világrend összeomlóban van. A háború ennek a folyamatnak a része.    

 - Jó néhány éve kezdődött ez a folyamat, de még a lőtéri kutya sem foglalkozott ezzel egészen február 22. reggel 6 óráig, amikor a világrend váltás betolakodott mindannyiunk szobájába – mondta. - Nem az orosz-ukrán háborúval kezdődött és nem is fog azzal befejeződni. Világrend váltás volt 1945-ben, amikor kialakult az első amerikai világrend: a két pólusú Pax Americana és később, a Szovjetunió összeomlása után az egy pólusú Pax Americana. Most pedig a több pólusú világrend felé haladunk. Mindez már befolyásolja az életünket.


 A legfontosabb dolog, hogy ne vegyük magától értetődőnek, hogy azok az intézmények, azok a normák, azok a viselkedés formák, azok az eszközök, amik jó szolgálatot tettek nekünk a régi egypólusú világrendben működni fognak a több pólusú világrendben is. Klasszikus példa erre az Európai Unió, mivel ez egy velünk élő valóság. Az oroszok energiát nyomtak bele Európába, az amerikaiak biztonságot. Az orosz energiáért keveset kellett fizetni, az amerikai biztonságért semmit. Most ennek vége van.
Föltevődik a kérdés, hogy ebben az új valóságban, amikor fizetni kell a biztonságért, amikor reálárat kell fizetni az energiáért és amikor a világ sokkal bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb lesz mint volt, hogyan kell átgondolni, átfogalmazni ennek az intézménynek a működését ahhoz, hogy életképes maradjon. Ezt én nem találom magától értetődőnek – mondta a szakértő.


Robert C. Castel szerint a világrend váltás gyökerei az Amerikai Egyesült Államokban vannak, ahol már a 60-as években olyan belső folyamatok kezdődtek el, amelyek szétszedték az amerikai társadalmat, mert olyan dolgokban nem tudnak megegyezni, hogy mi a férfi és mi a nő. Az állampolgár kezd kimenni a divatból. Az állampolgárral probléma van és veszélyes is, mert elmegy szavazni, helyette alattvalót akarnak. A politikai ideál manapság a fogyasztó nem az állampolgár. A fogyasztó nem akar harcolni a hazájáért, ez a probléma. Az ukránok harcolnak a hazájukért, ők állampolgároknak érzik magukat. Amerika egy része még úgy gondolja, hogy ő a fényes város, aki mutatja az utat az emberiségnek. Amikor nem republikánus adminisztráció van a másik felfogás szerint minden rossznak Amerika a kútfeje és okozója amiért vezekelniük kell, akkor a szövetségeseik legalább annyira gonoszok mint ők. Ezért látjuk Amerikának ezt a felemás kapcsolatát a szövetségeseivel. Sajnos, ez nagyon nagy probléma Izrael számára és Magyarország számára is, mert a biztonságunk nagy része ettől a magával meghasonlott szuperhatalomtól függ.
    - A NATO szövetség stabilitást adott Európának. Az elrettentés volt a célja, hogy az oroszok maradjanak kint, az amerikaiak bent és a németek lent. Látjuk, hogy a NATO nem volt képes teljesíteni, hogy az oroszok kint maradjanak. Oroszország elindult nyugat felé. Az egymilliárdos kérdés az, hogy a regionális elrettentés omlott össze, vagy a nyugatnak az általános elrettentése omlott össze globálisan? Mikor fogjuk tudni? Amikor az Úr nem tudni hányadik évében február 22-én az első rakéta becsapódik Tajvanba.
Ennek a világrend - hegyi beszédnek összefoglalója az, hogy a világ egyfajta rend állapotában volt és elindult a káosz felé. 

- A jó hír az, hogy valamikor eljutunk a káosz csúcspontjára, s onnan visszafordul a rend felé és egy új világrend kialakulását fogjuk látni.      - foglalta össze az elhangzottakat Robert C. Castel.   


     Az orosz-ukrán háború előzményeivel kapcsolatban a háború kitörését geopolitikai okra és a biztonsági paradoxonra vezette vissza. A geopolitikai ok az Európa térképén látható óriási tölcsér alakú síkság, amely az északi részén meglehetősen szűk, Belgium és Németország térségében már szélesedik, a legszélesebb része pedig az Ural hegységgel találkozik. Ezen a síkságon nincs túl sok akadály csupán néhány folyó.

     - Évszázadokon át arról szólt a kérdés, hogy hol húzódjon a határ Kelet és Nyugat között. Hol találkozott a nyugati és a keleti katonai erő gócpontja? Ezen a focipályán, ahol lerendezhették azokat a nézeteltéréseket, amik nyolc napon túl gyógyultak – részletezte a geopolitikai okot az előadó, majd rátért a biztonsági paradoxonra.

     - A biztonsági paradoxon az, hogy olyan világban élünk, ahol nincs rendőr. Egy ideig az USA volt a világ rendőre, de ők is csak bizonyos határok között működtek. Amikor mindenki csak saját magára számíthat logikus dolog minden állam számára, hogy meg tudjon erősödni katonailag. Vagy hadsereget állít, hadi technikai eszközöket vásárol és terjeszkedik, vagy szövetségi rendszerekbe lép be. A NATO bővítést ostoba módon kihirdették 2008-ban Grúzia és Ukrajna tekintetében. Oroszország tartott a terjeszkedő NATO-tól, elkezdett fegyverkezni, háborúkat indított, hogy javítsa a helyzetét és elkezdett erősödni. Ukrajna megijedt ettől és ő is biztonságot kezdett keresni a fegyverkezésben és a NATO-ban. Mind a két ország tragédiája az, hogy ahol biztonságot kerestek ott a biztonság hiányát találták, szelet vetettek és vihart arattak. Ez igaz Ukrajnára, Oroszországra és igaz a NATO-ra is. Nincs ebben semmi új. Ha valaki elolvassa Thuküdidészt az európai háborúkban pont ezt a tragédiát láthatja – zárta a háború okairól és előzményeiről adott válaszát Robert C. Castel.

     


Arra a kérdésre, hogy hogy van-e olyan háború, ami indokolt és értelmes, célját tekintve szükségszerű? - a szakértő azt válaszolta, hogy a háború értelmetlen az egyén perspektívájából, az államok szintjén viszont racionális. A háború célzott erőszak. Nem a béke a háború ellentéte, hanem a céltalan erőszak. Soha nincs teljes béke. Amikor a problémákat nem tudják politikai eszközökkel megoldani, akkor jön az ultima ratio regis, azaz a király utolsó érve, vagyis a háború. Robert C. Castel úgy gondolja, hogy Ukrajna szempontjából és Oroszország szempontjából minden, amit tettek logikus lépés volt, itt senki nem bolondult meg.


Király Tamás kérdésére: hogy ha mindkét ország érdekei két ellentétes világ és nincs kompromisszum, látni-e olyan közös nevezőt, ami megoldhatja ezt a gordiuszi csomót? - azt válaszolta, hogy van közös nevező, de nem Ukrajna és Oroszország, hanem Ukrajna és az USA között. Mindhárom államban választások lesznek és ilyenkor nincs külpolitika, csak belpolitika.
- A külpolitika arra van, hogy az én kormányomat megválasszák, a többi mellékes – ez a hatalom logikája
– mondta. - Ugyanazok a mozgatórugók működnek az amerikai, a lengyel és az orosz politikai vezetésben.
Itt kellene megtalálni azt a diplomáciai okosságot, ami rá tudna mutatni azokra a dolgokra amik egyaránt szolgálják Putyin úr és a jelenlegi lengyel és amerikai vezetés választását. Ez remek kiindulópont lehetne ahhoz, hogy lezárják ezt a háborút. Ez a három állam Ukrajna lenyúzott bőrére írná ezt a csekket. A történelem így működik.
Ukrajna valójában nem fontos az amerikaiaknak. Ha fontos lenne leírták volna azokban a dokumentumokban, amiket az amerikai elnökök minden évben kiadnak arról, hogy mit tartanak fontosnak. Oroszország, Európa iránti érdeklődésük is csökken. Kína emelkedése és a Csendes óceáni hadszíntér az, ami fontos számukra. 

A podcast beszélgetést követően a közönség kérdéseire válaszolt a biztonságpolitikai szakértő.
Sor került egy kedves meglepetésre is: fából készült kézműves kulcstartókat Robert C. Castel mondásaival és dedikált könyveit sorsoltak ki a jelenlévők között. Király Tamás megköszönte a váciaknak a szívélyes fogadtatást és a profi szervezést. 

Robert C. Castel pedig elárult egy titkot, amit még soha senkinek nem mondott el.
- Amikor 1987-ben Izraelbe érkeztem nem beszéltem a héber nyelvet. Az egyetlen televíziós csatorna, amit értettem a libanoni keresztény adás volt és tulajdonképpen Pat Robertsontól tanultam meg angolul - mesélte.
     
     Végül Selmeci György a Váci Közéleti Egyesület nevében is köszönetet mondott az Ultrahang stábjának, hogy elfogadták a meghívást, és átadta az Egyesület ajándékát Robert C. Castelnek, Rási Katalin festőművész Dunakanyar című festményét, valamint Király Tamásnak Paulus útján - Pál apostol Európában című könyvet.
A földszinti előtérben a könyves pultnál lehetőség volt könyv vásárlásra, dedikálásra. Sok szelfi is készült és a büfé társalgójában vidám beszélgetéssel zárult ez a nagyszerű este.                     
                                                                                                                  Veres Mária írása 
Ultrahang közönségtalálkozó Vác, Robert C. Castel

© Copyright VKE - Minden jog fenntartva