DANUBIA TALENTS 

Nemzetközi Zenei táborok Vácott
2016. július,  2017. augusztus

A Váci Közéleti Egyesület szervezésében két alkalommal került megrendezésre nemzetközi zenei tábor. Helyszínül a Váci Híradás Centrum impozáns épülete szolgált. Az egyhetes, személyre szabott zenei kurzusokon sok tehetséges fiatal vett részt. A zenei előképzettség a részvétel feltétel volt. A táborokat színvonalas koncertekkel zártuk, ahol a mesterek és tanítványaik együtt mutatták be művészetüket.
Moravcsik Attila, a VKE elnöke elmondta, hogy ez a kezdeményezés tovább színesíti Vác gazdag zenei életének palettáját. Örömmel működnek együtt Kiss Juliannával, a tábor szellemi kezdeményezőjével, aki művészi és tanári pályafutása mellett fiatal tehetségek mentoraként is elismert szakember, és akivel az elmúlt években több, nagy sikerű jótékonysági koncerten is találkozhatott a váci közönség. A rendezvénynek a Váci Hit Gyülekezete adott otthont a Váci Híradás Centrum épületében, továbbra is ápolva az intézmény korábbi kulturális hagyományait, és folytatva a város számára nyitott, színvonalas rendezvények lehetőségének biztosítását.
      Kiss Juliannát, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola zongora tanszakának vezetőjét többször választották az Év Tanárának és nemrég Bónis Bóna A Nemzeti Tehetségekért állami kitüntetésben részesült. Tanári módszerként alkalmazza a Kovács módszert. Európában több koncertet adott Svájctól kezdve Olaszországig. A tábor vezetőjeként művészi és pedagógiai tudásának, tapasztalatának legjavát igyekszik átadni tanulói számára. A tábor céljáról, programjáról kérdeztük.
     - Az egyhetes zenei kurzus célja elsősorban a tehetséggondozás, tehetséges fiatalok felkészítése a zeni pályára – mondja Kiss Julianna. - A tábor programját úgy szerkesztettem meg, hogy az oktatás egyénre szabottan történjen. A megfelelő színvonalú munka végzése érdekében a hallgatók az otthon előkészített műveket és saját kottáikat hozták el a táborba. Egy kialakított beosztás szerint mindenki egyéni órákat kap, ezek a foglalkozások délelőtt 9-12 óra között, délután 14-17 óra között folynak. Szabadidős programokról is gondoskodtunk a gyakorlás mellett, városnézésre, strandolásra és a környék nevezetességeinek meglátogatására, illetve más programokra is van lehetőség. A tábor záróakkordjaként a fiatalok a Váci Vigalom első napján bemutatják zenei tudásukat, tehetségüket a váci közönségnek.

© Copyright VKE - Minden jog fenntartva